Csillagfényes

Misztikus, spirituális, ezoterikus, gnosztikus, vagy ahogy tetszik, de mindenképp egyedi

Feedelek
Megosztás

web counter

Végítélet

Már egy ideje halogatom ennek a kényes témának a kifejtését. A feladat, úgy megfogalmaznom a gondolataimat, hogy ne keltsek félelmet a jószándékú emberekben, de felhívjam a figyelmet a várható végkifejletre. Ami egyáltalán nem egyszerű, mivel a cím eleve baljóslatú.  Tovább»

Angyalok és démonok

A cím nem félrevezetés, valóban a hagyományos értelemben vett angyalokról és démonokról szól jelen írásom. Azonban nem a mások által lejegyzett irodalomból összeollózott tanulmányokat gyűjtöttem egybe, hanem rendhagyó, ámbár rám jellemző módon saját tapasztalataimat és az azok alapján levont következtetéseimet foglaltam össze.

Hogy mennyi hitelt adsz szavaimnak, az már a te döntésed. Tovább»

A sötét erő

Régebb óta tervezem ennek az elméletnek a megosztását, de eddig csak halogattam. A Fény hordozóiról többször írtam, és talán már eljött az ideje a sötét erő kissé részletesebb bemutatásának is. Nyilván abból a nézőpontból, ahogy én látom.

Ha először tévedtél az oldalamra, azt javaslom, ne ez legyen az első írás, amit elolvasol, inkább mazsolázgass előtte az előző írásaim között! Bemelegítésnek a Yaldabaoth címke alatt lévő írásaimat ajánlom… Tovább»

Jézus és Lucifer

Arra gondoltam, talán érdemes lenne összefoglalnom, hogy mit jelent számomra Jézus és Lucifer. Az alább leírtak kizárólag egyéni véleményemen alapulnak, amelyek saját meglátásomból, érzelmeimből alakultak ki, amelyhez nem csekély mértékben élénk fantáziám segített hozzá. Nem is akadtam hasonló elgondolásokra máshol, így valószínűleg egyedül vagyok ezen teóriámmal. Mindettől függetlenül, vagy éppen ezért, talán érdekesnek fogod találni… Tovább»

Jahve (Jehova, JHVH) a Mindenható Teremtő Isten?

Régóta érdeklődve böngészem a Bibliát, és mint "szent írás" próbálok innen elfogadható válaszokat találni felmerülő vallási kérdéseimre. Azonban már első olvasáskor feltűnt, hogy az Ó- és az Újszövetség Istenének személyisége egyes helyeken mennyire eltér egymástól. Olybá tűnik számomra, mintha keveredne két isten-fogalom; a haragvó, harcos, kegyetlen istené és az általam ismert, Jézus által hirdetett békés, szeretetteljes Istené. Ennek a keveredésnek a nyomai már az ószövetségi részben is felfedezhető. Erre a különbözőségre kerestem magyarázatot a Bibliában. Tovább»