Ha már túl vagy néhány írásom elolvasásán, talán benned is megfogalmazódott a kérdés, hogy honnan szedek össze ennyi "zagyvaságot", miért gondolom magam mindent-tudónak, meg úgy egyébként minek gyarapítom az önjelölt próféták sorát? Ezeket a kérdéseket magamnak is elég sűrűn felteszem. Plusz még azt, hogy egyáltalán miért foglalkozom ilyen témával? Pedig mennyivel egyszerűbb a vegetatív életmód…

Szóval, ne hidd, hogy lazán írom le ezeket a hagyományossal szöges ellentétben álló gondolatokat. Épp ellenkezőleg, amikor megjelenítés előtt visszaolvasom az írásaimat, gyakran előfordul, hogy lever a víz, és próbálom cenzúrázni a nagyon meredek részeket. Ez nem mindig sikerül, amint tapasztalhattad.

Persze megtehetném azt, mint megannyi megmondó ember, hogy a mások által közölt, vagy régi írások, leletek anyagait gyűjtöm össze, és adom át közben magamat fényezve. Ez nyilván kényelmesebb, mint saját gondolatokat formálni és azokat érthető módon kifejezni. Nem a népszerűségért teszem. Sose voltam népszerű, de nem is törekedtem rá. Többek között ezért is írok névtelenül. Hogy akkor mégis mi ösztönöz ennyi "furcsaság" leírására? Az indokom teljesen öncélú. Amikor megjelenítek egy írást, utána megszűnik a "zizegés", és egy darabig nyugodtan tudok aludni. Az írásaimat nem azért adom közre, hogy az eszmefuttatásaimmal bárkit meggyőzzek, vagy esetleg megbotránkoztassak. Senki nem kényszerít téged az írásaim elolvasására, vagy hogy esetleg még az értelmezésükre is időt, energiát szánj.

Mindebből láthatod, hogy felmerülnek bennem kétségek a hagyományostól teljesen eltérő szemléletmód, nézet megfogalmazása miatt, hiszen mivel egyedül vagyok ezzel a felfogással, könnyen elbizonytalanít a többséggel való szembenállás. Eléggé racionális gondolkodású vagyok, így nem fogadok el bármit minden magyarázat nélkül. Amikor éber tudatállapotban újra lejátszom az átélteket, az ebből kialakult következtetés számomra is sokszor hihetetlen. Olyankor visszagondolok az átélt eseményre - amiről meg tudom, hogy igaz, hisz ott voltam (még ha nem is fizikai testben), megtörtént -, végigfuttatom a képeket, érzéseket, és ez megerősíti az elgondolásomat.

Nem kérem azt, hogy hidd el nekem, amiket leírok. A hit semmit sem ér, ha nincs mögötte valódi tapasztalat. Az elme az anyagi világ része, ezért megkérdőjelez mindent, ami nem anyagi természetű. Az érzés, érzékelés lelki eredetű és a szív a központja. Vagyis, ha meg akarsz érteni olyan dolgokat, amelyek nem anyagi természetűek, akkor leginkább az érzéseidre kell hagyatkoznod. Csak a szívből jövő gondolat tud eligazítani az anyagi világ feletti valóság területén. Amiket megosztok veled inkább gondolkoztassanak el, és találd meg magad az igazságot! Ha elindulsz ezen az úton, valahol útközben majd találkozunk.

Egyre többen vannak azok a keresők, akik rengeteg könyvet elolvasnak, szájtátva hallgatják különböző guruk okosságait, de aztán belefáradnak, hogy végül nem találnak semmit. Abban gondolom egyetértünk, hogy a jó kereső az, aki talál is. Azonban találni semmit sem fogsz, ha nem a jó helyen keresed. A tudás benned van, méghozzá az a belső forrás, amiről Jézus azt mondta: "élővíz". Viszont, hogy ahhoz hozzáférj, szükséges vele foglalkoznod. Megfogalmaznod, feltenned kérdéseket - leginkább önmagadnak -, és nyitva hagyni a lehetőséget, hogy érkezhessenek rá válaszok. Valószínű, hogy elsőre nem fog sikerülni, de amikor egyszercsak megérkezik a válasz, nagyon meg fogsz lepődni. "Aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak." Lehetsz kritikus a kapott válaszokkal kapcsolatban, hiszen az elme beszűkült tudata nem fogja egyből megérteni a végtelen valóságot. Az érkező képek, érzések kaotikus egyvelege elbizonytalaníthat mielőtt még rendszereznéd azokat. Ilyenkor sokan feladják a keresést, mert nem könnyű összerakni a sok mozaikból egy összeálló képet.

Nos, én azok közé tartozom, akik nem adták fel a keresést, és az érkező válaszok csak még több kérdést generáltak bennem. Mertem elfogadni a válaszokat - még akkor is, ha olykor elképesztőek - és feltenni további kérdéseket. Hogy nekem mennyire sikerült megtalálnom az igaz válaszokat? Úgy gondolom, az írásaim elég informatívak, és nem csak semmit mondó találgatások, üres mellébeszélések. Próbálom a bennem kialakult gondolatformákat logikus következtetésekkel egyszerűen, érthető módon kifejezni. De döntsd el te magad, hogy szerinted milyen eredménnyel vezetem le gondolatmeneteimet.

Egyelőre fogalmam sincs hova vezet mindez, de kíváncsian és várakozóan állok a további események elébe. Az egész földi életünk egy nagy kaland, aminek a vége ugyanaz, de egyáltalán nem mindegy, hogy milyen élményekkel gazdagítjuk rövidre szabott itt létünk lehetőségét.

 

Ezek után arra biztatlak, merd szabadjára engedni a képzeleted, merj feltenni kérdéseket, elemezni a válaszokat, de elfogadni akkor is, ha épp ellenkezik az addig hallottaktól. Mert ugye, mint utóbb kiderült, a Föld sem lapos…

Köszönöm a figyelmet!

2016. november 11.