Nemrég olvastam egy szívszorítóan szép történetet, mely különös módon nagyon sok hasonlóságot mutat azzal az elképzeléssel, amely bennem is megfogalmazódott az évek során.

Köszönöm a szöveg írójának, hogy szavakba öntötte gondolatait, még akkor is, ha nem teljes egészében értek vele egyet. Hogy mi az, amiben egy kevéssé különbözik meglátásunk, a történetet követően megosztom azokkal, akiket érdekel, de előbb lássuk az alapgondolatot!

Így szól a történet:

"Gyökössy Endre: Mindenkit szeretni - igaz mese Luciferről

Egyszer, nagyon-nagyon régen, amikor a Föld éppen csak elkészült, és úgy ragyogott, mint egy újszülött csillag, az Úr végigsétált zöld dombjain és völgyein, és szeretettel nézett teremtményeire. Elnézte az állatokat és a madarakat, a fákat és a virágokat, a tengereket és a hegyeket, aztán elnézte az embereket...

És szerette mindegyiküket, és azok is szerették őt.

De egy rövid idő után elszomorodott az Úr, és az angyalok, akik körülötte voltak, aggodalmasan kérdezték, miért könnyezik. Ő pedig mondá: "Elnéztem az embert, és láttam az irántam való szeretetét, de ez a szeretet csak azért van, mert én vagyok az egyedüli, akiről tudomása van. Azért szeret, mert nincsen más, akit szerethessen. Szabad akaratot szándékozom adni neki, hogy szerethessen, amikor akarja, és így tudjam, hogy ha egy ember azt mondja: "Szeretem az Urat" ez azért van, mert úgy döntött, engem szeret. Ahhoz pedig, hogy ez így legyen, kell lennie valakinek, aki ellenkezni fog Velem, és arra kísérti az embert, hogy megtagadjon Engem azért, hogy mindenki a saját szabad akaratából dönthesse el, egyedül hozzám fordul-e. Szóljatok ti, angyalok, melyikőtök tenné meg ezt az irántam való szeretetből, ki hagyná el színemet az idők végezetéig? Ki tagadna meg engem és kísérelné meg az embert velem szembefordítani azért, hogy az a saját szívében dönthesse el, kit akar szolgálni?"

Akkor az angyalok mind elfordították orcáikat és könnyeztek, az Úr pedig közéjük lépett, és mindegyiküket megkérdezte: "Megtennéd ezt Értem? Ki szállna szembe velem a kedvemért és űzetne ki a mennyek országából? Ki?"

De azok csak könnyeztek és mondták: "Én nem, óh Uram, én nem. Ne kérd ezt tőlem!" - és elfordultak.
Az Úr pedig leült a legmagasabb hegy csúcsára, és bánat töltötte el a szívét.

És akkor odament Hozzá a fény urainak legragyogóbbja, szívének legszeretettebbje, Lucifer, az arkangyal, akinek neve: "Aki a fényt hozza" A hatalmas arkangyal letérdelt az Úr elé, kezét az ő kezébe téve könnyezett, és könnyein át felajánlotta az Úrnak önnön kiűzetését a mennyek országából, és az ember megkísértését az idők végezetéig, hogy az megismerhesse a szabad akaratot.

"Hát nincs senki más, aki megtenné ezt Értem?" - kérdezte az Úr. "Csak te volnál az, szerettem? El kell, hogy veszítselek örök időkre?" És az angyalok egyike sem válaszolt.

Akkor felállt az Úr, és kihirdette ítéletét, hogy Lucifer űzessék ki a mennyek országából, és legyen száműzve örök időkre azért, hogy elcsábítsa az embert Istentől, és így az megismerhesse a szabad akaratot.

Aztán így szólt Luciferhez: "És az ember becsméreljen téged, és vessen árnyat a te ragyogásodra, és ne ismerje fel annak valódiságát. És neked meg kell kísértened minden férfit és nőt, bizony mondom, még azt az Egyet is, akit a nevemben küldök közéjük. Meg kell kísértened, és senki, csak a bölcsek legbölcsebbje tudjon erről az áldozatról!"

"De hogy megkönnyítsem szenvedésedet, teljesítem egy kívánságodat. Mi legyen az?"

Akkor Lucifer, a hajnali csillag még egyszer utoljára felnézett az Úr megismerhetetlen arcára, és azt kérte, hogy valahányszor egy ember elfordul tőle, és Istenhez fordul, engedtessék meg neki, hogy egy óra hosszára ott állhasson a mennyek kapuja előtt, és hallgathassa, hogyan énekelnek testvérei az Úr trónja előtt. És megkapta az engedélyt.

Akkor Lucifer búcsút vett testvéreitől. A sötét szemű Uriel, az ezüstszárnyú Gábriel és a gyöngéd Rafael könnyezték és átölelték őt. Azután Michael, a harcos angyal feladata feletti kétségbeesésében hangosan felkiáltva megragadta Lucifert, és messzire elhajította őt az Úr színe elől. És a Föld akkor legmagasabb hegyéről egy álló nap és egy éjjel zuhant ő, útjában fényesen ragyogva, mint egy hullócsillag. És azon ősi nap óta állja az Úrnak adott szavát, és kísérti az embert az Úr ellenében.

De valahányszor azok megtagadják őt, egy kurta órára ott ül, mint egy fekete szikla a mennyek kapuja előtt, és testvérei odagyűlnek a kapuhoz és énekelnek neki..."

Miután felszárítottuk könnyeinket, következzék az általam elképzelt változat, amely jobbára csak a végkifejletében különbözik az idézett szövegtől, amely ezzel egyetemben a történet drámaiságát is csökkenti valamelyest.

Ha abból a tényből indulunk ki, hogy Lucifer Isten legszeretettebb teremtménye a "mennyben", akkor ugyan miért száműzte volna őt - aki áldozatot vállalt Isten kedvéért - az örökkévalóságig? Nem, a Teremtő Isten nem kegyetlen szeretett teremtményeivel szemben. A Teremtő Isten jó és igazságos.

Lucifer küldetése az emberiség bealkonyodtával véget ér, és visszatérhet vágyott otthonába.

Isten az angyalokat jónak teremtette, az elnevezésüknek megfelelő természettel ruházta fel őket "nomen est omen". Ellentétben az emberrel, az angyaloknak nincs választási lehetőségük, amelyből az következik, hogy Lucifer, a Fényhozó, a leghatalmasabb angyal sem változhatott gonosszá, még ha tevékenysége földi halandó szemszögből nézve nem is túl népszerű, de sajnos szükségszerű.

Az ember - természetéből fakadóan - kizárólag személyes megtapasztalás útján képes és hajlandó a változásra. Lehetősége adatott a döntésre, hogy válasszon, milyen irányba halad az élete útján. A döntések kieszközléséhez azonban szükséges egy katalizátor, amely döntéshelyzet elé kényszeríti az embert, mert egyébként egy tapodtat nem mozdulna.

És itt jön a képbe Lucifer szerepe, aki még ha földi értelembe véve olykor tényleg elég drasztikus eszközökhöz folyamodik is (tapasztaltam jónéhányszor), és olyankor az ember valóban úgy érzi, hogy a "poklot járja meg", de végeredményben hatékonyan működik, ha azt vesszük alapul, hogy mi ennek a megpróbáltatásnak a célja, azaz a változás. Nyilván a "pokoljárás" közepette a legkisebb mértékben sem tudunk hálával gondolni az ilyen helyzetekre, de ha utólag józan fejjel visszatekintünk, és felismerjük benne a tanítást, mindenképp a javunkat szolgálja.

Elméletem szerint, Lucifert tekinthetjük akár a karma végrehajtójának is, aki a nevéhez híven a végén - ha sikeresen kiálltuk a próbákat - elhozza életünkbe a Fényt, amelytől megvilágosodunk. Jézus, az emberként megtestesült Krisztus, földi pályafutása alatt megmutatta, hogyan lehet győzni, és megmenekülni a karma "karmai" közül még akkor is, ha saját magunknak köszönhetően kerültünk oda. A döntés kizárólag rajtunk áll.

A Bibliában több olyan dolog szerepel, amelyet a hagyományostól eltérő, egyedi módon értelmezek, de vannak részek, amelyekkel teljes mértékben egyetértek, mint pl. az alábbi idézetekkel:

Jak 1,12 "Boldog az az ember, aki a próbatételt elviseli, mert ha hűnek találják, elnyeri az élet koronáját, amelyet Isten az őt szeretőknek megígért." (Jób története is hasonló elképzelésen alapul, még ha át is formálták kissé.)

2Pt 2,9-11 "Az Úr meg tudja szabadítani a kísértésből az istenfélőket, a gonoszokat pedig az ítélet napjára megőrizni, hogy bűnhődjenek. Legfőképpen azokat, akik tisztátalan vágyakkal a test után járnak, s az Úr hatalmát megvetik. Ezek vakmerők, önhittek, nem félnek a Fényességeket káromolni, jóllehet az angyalok, akik erejüket és hatalmukat tekintve nagyobbak, nem hoznak ezek ellen káromló ítéletet."

(A Káldi-féle szentírásfordítás nyelvében megújítva, javítva a Neovulgáta alapján - Szent Jeromos Bibliatársulat)

Életem folyamán többször jártam a "pokol bugyraiban", és úgy érzem, hogy egykori önmagamhoz képest óriási változáson mentem keresztül, amely természetesen még mindig tart. Persze nem tudom meghatározni, hogy még mi van hátra, jelenleg hol tartok az úton, és azt is csak remélhetem, hogy a jó irányba haladok.

Úgy gondolom, minden dolog az életünkben átmeneti, ahogy jelen földi létünk is csak egy ideiglenes állapot. A halálon kívül semmi más nem biztos, minden feltételezéseken alapszik. Azonban remélhetjük azt, hogy ha jól vizsgázunk, nem kell több "poklot" megjárnunk, és a végén az összes kérdésünk megválaszolásra talál.

Az én célom legalábbis ez, még ha a feladatom rejtett is előttem.

Szóval, röviden ennyit tennék hozzá prózában a csodálatos líraisággal megfogalmazott történethez.

Köszönöm a figyelmet!

2015. március 6.