Ma Giordano Brunóról emlékezem meg, akit a Vatikán 416 éve eretnekség vádjával máglyahalálra ítélt, mert elméletei nem voltak összeegyeztethetőek a "szent egyház" eszméivel.

1600.

"Február 19-én, csütörtökön - ez ünnepnap volt Rómában - reggel fél hatkor a láncra vert Brunót kivezették a Szent Orsolyából. Fehér, bokáig érő ruhába öltöztették, amelyen Szent András keresztje világított, és festett ördögök pettyeztek, akik hosszú, horgas farkukat karmazsinvörös lángokba tartották. Az utat jámborok és kíváncsiskodók töltötték meg. Sok volt a teendő az égetés körül. Egy kezdetleges napilap, az 'Avvisi e ricordi' is megjelent nyomtatásban, hogy tájékoztassa az embereket az eseményről: >Szórakoztató bírósági égetésre lehet számtani.<

>Bruno kijelentette, hogy vértanúhalált akar halni, és lelke a füsttel együtt a paradicsomba emelkedik majd< - olvashatjuk a napi összefoglalóban.

Az izgatott tömeg kézről kézre adta az újságokat, és az emberek egymást taposták a nedves úton. Ahogy a menet haladt, Bruno is egyre élénkebbé és izgatottabbá vált. Válaszolt a gúnyolódó tömegnek, könyveiből vett idézetekkel, és az ókoriak mondásaival felelt ordítozásukra. A Szent János Testvériség vigasztalói megpróbálták elhallgattatni ezt a beszédet, hogy megóvják Brunót az újabb fájdalomtól és megaláztatástól, de az elítélt ügyet sem vetett rájuk. Pár perc elteltével az igazságszolgáltatás emberei megállították a menetet. Egy foglár előlépett, két másik pedig szilárdan megragadta Bruno fejét. Hosszú fémszeget szúrtak Bruno bal arcába, amelynek hegye átdöfte a nyelvét, és a jobb arcán bukkant elő. Egy másik szeggel pedig függőlegesen szúrták át ajkait. A két szeg keresztet alkotott. Sugárban ömlött a vér a köntösére, és összefröcskölte a testvériség közelben álló tagjainak az arcát is. Bruno ettől kezdve nem szólt.

Pár perc múlva a menet megérkezett a kivégzés színhelyére, a 'Campo dei Fiorira' (Virágok mezeje), ahol az egyik sarkon, Pompeius színházával szemben már ott állt a máglya. Az őrök odavezették Brunót a vastag facölöphöz, nekilökték, majd vastag kötelet tekertek válla, mellkasa, csípője és lábszára köré. A rőzsét - amellyel Bruno egykor viccelődött - az elítélt álláig felhalmozták, majd a lába közé fáklyát helyeztek. A lángok hamar felcsaptak a könnyű reggeli szélben.

Állítólag sok máglyahalálra ítélt ember menekült meg úgy a lassú haláltól, hogy lefizették a hóhért, aki - miközben a cölöpökhöz kötötte őket - titokban eltörte a nyakukat. Ez nem történt meg Brunóval, mivel amikor a tűz kezdett belekapni, a Lefejezett Szent János Könyörületének fivérei még egyszer utoljára megpróbálkoztak a férfi lelkének megmentésével. A lángokkal dacolva egyikük beugrott a tűzbe egy kereszttel, de Bruno elfordította a fejét. Másodpercekkel később a tűz belekapott a ruhájába, és összeégette a testét. A lángok sziszegésén és ropogásán túl is hallani lehetett tompa agonizálását.

Miután a tűz kialudt, kalapácsokkal porrá törték, ami megmaradt Bruno testéből, és a hamvakat a szél szárnyára bocsátották, hogy senki ne őrizhessen meg semmit az eretnekből ereklyeként. Ami az inkvizíciót illeti, ők végeztek Brunóval. Megsemmisítették a testét, az emlékét, eszméit, írásait és gondolatait tilalom alá helyezték, őt magát pedig pokolra juttatták."

…vagy legalábbis akkor ők ezt így gondolták. Azonban egy ekkora szellemiséget nem lehet elpusztítani, legfeljebb csak a fizikai hordozóját lehet megsemmisíteni, ahogy azt meg is tették.

 

Hogy ki volt Giordano Bruno?

Szabad szellemű gondolkodó, tudós, filozófus, misztikus volt, aki 1548-ban látta meg a napvilágot a Nápoly közelében fekvő Nolában. Papként kezdte pályafutását a Nápoly közeli Szent Domonkos kolostorban, de eretnek tanok iránti erős érdeklődése miatt elöljárója feljelentette a provinciális atyánál, ugyanis rajtakapták, amint épp tiltott szövegeket, okkult misztikus tanításokat, alkimisták írásait olvassa. Bruno nem várta meg a büntetést, inkább lelépett. Bejárta egész Európát, írt és tanított. Kivételes tehetségű szónok volt. Megfordult III. Henrik francia király és I. Erzsébet angol királynő udvarában is, akik érdekesnek tartották elméleteit, ezért pártfogásukba vették a szabad szellemű eszméit hirdető gondolkodót.

Itáliába visszatérését követően néhány hónap leforgása alatt perbe fogta az inkvizíció, és miután a bíborosok által nyolc évi fogva tartatása és megkínoztatása sem hozta meg a várt eredményt - mert Bruno nem vonta vissza tanait -, ezért eretnekség vádjával máglyahalálra ítélték.

Erről az eljárásról Bruno így nyilatkozott:

"Az egyház mai eljárása nem azonos azzal, amit az apostolok alkalmaztak, akik prédikálással és példamutató élettel térítették az embereket. Manapság azonban aki nem akar katolikus lenni, annak büntetést és fájdalmat kell elszenvednie, mert nem szeretetet, hanem erőszakot alkalmaznak. A világ így nem mehet tovább, mert nincs más, csak tudatlanság, és nincs olyan vallás, amely jó lenne."

 

Melyek voltak Bruno "eretnek" gondolatai, mi volt a bűne?

A kongregáció alaposan tanulmányozta műveit, és a veszedelmesen eretnek tanainak listájából kiválasztotta a nyolc legrettenetesebbet, amelyet sajnos a kihallgatások során készült jegyzőkönyvek nem részleteznek, de néhány ismertebb elmélete valóban szemben állt a vatikáni hatalommal. Bruno mindig is tagadta, hogy valaha is eretnekként tevékenykedett volna. Az összes "bűne" az volt, hogy mert gondolkodni és meghökkentő, "felforgató" gondolatait kifejezni annak ellenére, hogy az akkori (és sajnos még a mostani) általános felfogással szembekerült.

Egyik kihallgatásán ezt a magyarázatot adja:

"Ezek a munkák - mondta Bruno, egyik kezét a mellette tornyosuló könyveken nyugtatva - tisztán filozófiaiak. Szerintem a szellemet fel kell szabadítani a vizsgálódásra, amely persze nem vitatja az isteni tekintélyt, hanem aláveti magát annak." Azzal a kijelentésével, hogy a "szellemet fel kell szabadítani" máris szembekerült a Szent Hivatallal, mivel ő Istenben hitt és nem a vatikáni egyházban.

Bemelegítésként Kopernikusz akkor még elfogadhatatlan heliocentrikus - vagyis a Nap központi szerepet betöltő - elméletén túl, azt merészelte állítani, hogy a Nap csak egy a végtelen világegyetem számos csillagai közül. Ezzel megcáfolva nem csak azt, hogy a Föld lenne, de hovatovább még a Napunk sem a világegyetem középpontja, így jelentősen lecsökkentve a Föld és az emberiség központi szerepét. Ezt a megátalkodott elméletet azzal tetézte, hogy hitt a földi embertől eltérő, intelligens idegen életformákban, amelyek a csillagok körül keringő számos bolygókon élnek. Ettől a gondolattól a katolikus egyház atyái máris dobtak egy hátast, mert ugye ha Jézus, Isten egyetlen fia, aki az emberiség bűneiért vállalta a halált, akkor a többi bolygóra ki ment vezekelni az ottaniak bűnbocsánatáért?

Az egyetemességről vallott tanítása - az, hogy minden mindennel összefügg, egy nagy egész részei vagyunk, és közvetlen kapcsolatban állunk az istenivel; továbbá, hogy nincs halál, csak folytonos körforgás, megújulás - szintén kiakasztotta az egyházat, mivel a végítéletkori "feltámadás" eszméjével szemben állt, meg persze az sem volt elfogadható a számukra, hogy az egyházatyák közbenjárása szükségtelen az Istennel való kapcsolathoz.

Elszántan próbálták megtörni, hogy visszavonja tanait, de Bruno mindvégig kitartott, hajthatatlan maradt annak ellenére, hogy tudta mi vár rá.

"1599. december 21-én Brunót újra az inkvizíció elé állították. Ezúttal kilenc bíboros, köztük Bellarmino és Severina állt vele szemben. Bruno megint megvédte gondolatait a nyolc pontba szedett eretnekséggel kapcsolatban.

>Meghallgatták őt.. - áll a jelentésben - összes állításával kapcsolatban.<

Amikor azt kérdezték tőle, hogy most visszavonná-e nézeteit, azt felelte:

>Nem fogom. Nincs mit megtagadnom, és azt sem tudom, hogy mit is kellene megtagadnom.<"

 

Nézzük csak, hogy kik voltak a fő inkvizítorok, a "Szent Hivatal" megbízottjai, akik döntöttek Bruno sorsáról:

"Az összegyűlt bíborosok közül csak kettő volt igazán fontos ember. Az egyik maga Severina bíboros. VIII. Kelemen jobb keze sohasem heverte ki azt a kudarcot, hogy nyolc évvel korábban, közvetlenül Bruno velencei börtönéveinek legelején nem sikerült a maga számára megszereznie a pápai méltóságot."

"Severina bíboros rajongott a gyilkolásért és a csonkításért. Amikor eljutott hozzá a párizsi hugenották 1572-es lemészárlásának híre, azt 'nevezetes és nagyon örömteli napnak' nevezte. Amikor éppen nem Rómában intrikált, akkor Itáliában egész közösségeket zaklatva utazgatott nyomában kínzás és gyilkolás járt."

"A másik félelmetes bíboros Roberto Bellarmino volt, egy olyan ember, aki nemcsak az eretnekeket szerette volna megégetni, hanem minden protestánst és más hitűt. Ki akarta irtani minden katolikusellenes érzésnek még az írmagját is. Bellarmino teológiaprofesszor volt a Collegium Romanumban, és az a megtiszteltetés érte, hogy a pápa személyi teológusa, a Szentszéknek minden tanbeli kérdésben tanácsadója, az Ige őre lehetett. Minden tudományos csillogása ellenére Roberto Bellarmino világnézete élesen tudományellenes volt. Bruno már tizenöt éve halott volt, amikor a tiszteltre méltó bíboros kezdeményezte Galilei letartóztatását és perbe fogását. Jutalmul az egyház 1930-ban szentté avatta Bellarminót."

 

Mi volt Bruno indíttatása, amiért vállalta a kínhalált? Ezt a kérdést megválaszolta:

"Szeretném, ha a világ birtokolná munkám dicsőséges gyümölcseit, hogy felébressze a lelkét, és megnyissa a felismerését azoknak, akik meg vannak fosztva attól a fényességtől, amely - és ez bizonyos - korántsem az én találmányom. Lehet, hogy tévelygek, de nem hiszem, hogy szándékosan tévednék. Beszédben és írásban, ahogy tettem, nem annak a vágya vezérelt, hogy győzedelmes legyek, ugyanis mindenfajta hírnevet és hódítást Isten ellenségének, hitványságnak és dicsőség nélkül valónak tekintek, hanem az igaz bölcsesség szeretete és a helyesen gondolkodás érdekében fárasztom, vonom kínpadra és szaggatom szét magam."

 

Bruno évszázadokkal megelőzte korát, és radikális gondolatai szembeszegültek a kor hagyományaival, nézeteivel, amelyek jelentősen túlszárnyalták az akkori felfogás határait. Mindamellett, hogy undorodott a katolikus egyház hatalmi törekvéseitől, amely az emberek félelemben tartásával próbálta megtartani a pozícióját - ahelyett, hogy a megvilágosodás útjára terelné őket -, tisztelte és szerette a Teremtő Istent. A természetfilozófiát a kereszténység előtti vallások ideológiájával keverve alkotta meg saját elméletét, vallásfilozófiáját. Ismerte az okkult, hermetikus hagyományokat, tisztában volt erejükkel, de azt is tudta, hogy ezek nagy része babonaság. Nem űzött rituális mágiát, nem vett részt szertartásokon, számára az okkultizmus csak eszköz volt a megvilágosodás felé vezető úton.  Leginkább az óegyiptomi teológiát tartotta az igazság forrásának, mert számára ezek az ősi tanítások még tiszták voltak. Bruno két évtizednyi írói munkásságával közel harminc könyvet alkotott. A természetfilozófiát ötvözte az okkult hagyománnyal, a miszticizmussal, az ókori vallásokkal és a kereszténységgel, és az így kialakult eszmerendszer elterjedésétől remélte egy új vallás kialakulását, ami a földi világ jobbá válását eredményezi.

Itáliába való visszatérését megelőzően kezdett bele a tanításait összefoglaló és egyben utolsó művébe, amellyel szerinte meggyőzhette volna VIII. Kelemen pápát, de kiadását már nem érhette meg. Valójában soha nem került sor a pápával való találkozásra, mert a pápa méltóságán alulinak tartotta a találkozót Brunóval.

A lehetőség benne van, hogy ha a pápa akkor nyitott szellemmel meghallgatta volna Bruno következtetéseit, akár még közösen meg is vitathatták volna az elméleteit, és ha hajlandó lett volna változtatni az egyházi politikán, akkor most nem itt tartana a világ.

 

Nem egészen értek egyet Bruno minden elméletével, de ettől még mélységesen tisztelem tudását, briliáns logikáját, gondolkodásmódját, csodálom Bruno bátorságát, eltökéltségét, önfeláldozását, amellyel véghezvitte földi pályafutása alatt elvégzendő feladatát.

Bruno ezen gondolatával azonban teljes mértékben egyetértek:

"Aki filozofálni szeretne, annak először is mindenben kételkednie kell. Nem foglalhat állást egy vitában azelőtt, hogy meg ne hallgatta volna a különböző véleményeket, meg ne fontolta, össze ne vetette volna a mellette és ellene szóló érveket. Sohasem ítélkezhet vagy foglalhat állást arra alapozva, amit hallott, vagy a többség véleményére, az illető szónok korára, érdemeire vagy rangjára tekintettel, hanem a valós dolgokhoz, a csakis az ész fényében felfogható igazsághoz tartozó szerves tanításon alapuló meggyőződésnek megfelelően kell eljárnia."

Mennyivel békésebb hely lehetne ez a földi nevelőintézet, ha minden ember, de leginkább a vezető pozícióban tevékenykedők alkalmaznák ezt a gondolkodásmódot mielőtt bármivel kapcsolatban döntést hoznak…

 

Drága Bruno, kínhalálod nem volt hiábavaló, mert elmélkedésre ösztönző gondolataid, szellemiséged a halálodat követően, mind a mai napig fennmaradtak. Köszönet érte, hogy egy sötét korban, a vészjósló körülmények ellenére is lehetővé tetted a tudás, a fény terjedését, és az emberiség jövőjének érdekében remélhető, hogy végre elérkezett az ideje ennek a szellemiségnek a széles körű elterjedésére a Földön, amelynek eredményeként elképzelésed egy szabad és igazságos, szebb jövőre vonatkozólag megvalósulhat.

Köszönöm a figyelmet!

(Forrás: Michael White: Giordano Bruno az eretnek - Harc a tudatlanság és a dogmák ellen)

2016. február 19.